A kenyér

Kenyerek

A gabonafélék ősidők óta az emberi táplálkozás legfontosabb elemei közé tartoznak, azt is mondhatnánk, hogy a kenyérfogyasztás szinte egyidős az emberiséggel. Nem véletlen, hogy számos ókori népnél mítoszok és babonák sora kötődik ehhez a táplálékhoz. A primitív népek földöntúli erőknek tulajdonították, hogy a kezdetleges kemencékben elhelyezett kása szilárd állagú kenyérré változik. A kenyérsütésre szolgáló helyiséget ezért az istenek lakhelyének tekintették.

A kenyér emellett szerepet játszott a primitív népek temetkezési szokásaiban is, hiszen sok esetben az elhunyt sírjába kenyértésztából gyúrt tárgyakat, állatokat tettek, hogy a túlvilágon semmiben se szenvedjenek hiányt.

Az emberek már a kelesztés felfedezése előtt is különféle módon fogyasztották a gabonaféléket: az őskorban a gabonamagvakat tüzes kőlapon megpirították, vagy összezúzták és a gabonatörethez vizet adva kásaként fogyasztották, majd feltalálták a hamuban sült kenyeret.

Egyiptomban fedezték fel, hogy a tésztában egy idő után gáz képződik, ettől megkel, lyukacsos, laza állagú lesz. Innen eredeztethető tehát a kenyér mai formája. Ebben az időszakban a kenyérsütés a férfiak feladata volt, mert úgy tartották, hogy férfierő kell hozzá. A férfi pékek így magas társadalmi elismertségnek örvendtek.

A kenyérkészítés technológiája a Földközi-tenger keleti partvidékéről jutott el a rómaiakhoz, s általuk terjedt el az egész világon. Már a rómaiak megkülönböztették a kenyér két fajtáját, a fehéret és a barnát. A fehér kenyér hamarosan státuszszimbólummá is vált, mivel a kényesebb, több odafigyelést igénylő búzából készült, s így a gazdagok eledelévé vált. Ezzel szemben a népnek be kellett érnie a rozsból, árpából, tönkölyből, zabból vagy egyéb más gabonából készült barnább, ugyanakkor sokkal egészségesebb kenyérrel.

Magyarországon a kenyér mind a mai napig a táplálkozásnak nagyon fontos részét képezi. A paraszti kultúrában a kenyérkészítés az asszony dolga volt, holott főként a dagasztás fázisa valóban férfierőt igénylő munka. Ennek ellenére a fiatal lányok már nagyon korán (6-7 évesen) kivették részüket a kenyérdagasztásból. A gazdasszonyok általában 1-2 hetente sütöttek kenyeret 5-8 kg lisztből. A kenyérsütés eszközeit és edényeit csakis erre a célra használták. Készült kenyér búzából, árpából, rozsból, tönkölyből s más egyéb gabonafélékből, mindig a természetföldrajzi körülmények határozták meg az alapanyagot.

A hengerszékes malom feltalálásával - amit Magyarországon forradalmasítottak a XIX. században - nagy sikértartalmú fehér kenyér előállítása vált lehetővé. Tökéletesítették a gabona feldolgozását, így még mindig teljes értékű lisztet nyertek az őrlés során. Ekkor terjedt el széles körben a savanyú kovász használata, amely a kenyeret ízessé, jól és könnyen szeletelhetővé és nem utolsó sorban tartóssá tette.

A XX. században azonban a gabona biológiai értéke lecsökkent (ehhez nagymértékben hozzájárult a különböző vegyszerekkel való kezelés is): kisebb lett a gabona sikértartalma, kevesebb nyomelemet tartalmazott, enzimjei kevésbé működtek. Ez tette szükségessé azoknak az adalékanyagoknak az alkalmazását, amelyek a mai kenyerekben megtalálhatóak.

Egyes népeknél mindmáig készülnek az ősidőkre nagyon emlékeztető lepénykenyerek, gondoljunk csak a zsidók pászkájára, az amerikai indiánok kukoricalepényére vagy az indiai csapátira, purira, amelyek lisztből és vízből készülnek. Ezeket a lepényeket általában szószokhoz fogyasztják, de az indiai étkezési szokásokban fontos szerepet játszanak a különféle fűszeres zöldségekkel töltött lepények is. Tibetben ugyancsak a kovász nélküli kenyereket részesítik előnyben, emellett itt minden ünnepi alkalomnak megvan a maga kenyérfélesége. Az arabok lapos kenyere, a pita ugyancsak a lepénykenyerek közé sorolható. Ezeknek a kenyereknek a szószok mellett fontos kiegészítői a tejtermékek: tej, aludttej, joghurt, kefir. Nemhiába tartják azt az emberek, hogy a gabona- és tejfélék tökéletesen kiegészítik egymást a táplálkozásban.

A kenyér másik fajtája az élesztővel vagy kovásszal készített kenyér. A kovász természetes kelesztőanyag, lisztből, burgonyából, joghurtból vagy íróból is készülhet. A kenyér készítésénél mindig szükség van indító kovászra, amit a sütés előtt pihentetni kell. Érdekessége, hogy mindig "visszapótolható": a megmaradt kovászhoz csak újabb mennyiségű vizet és lisztet (vagy más olyan anyagot, amiből a kovász készült) kell adnunk.

Az egyszerű kelesztett kenyér lisztből, vízből és élesztőből készül. Ehhez adják hozzá a különböző adalékanyagokat: állományjavítók, sikérváz-erősítők, térfogatnövelők, habosító és puffasztó anyagok. Mindezek az adalékok hozzájárulnak az egységesebb termék előállításához, szebbé, finomabbá teszik a kenyeret.

Felmerülhet azonban bennünk a kérdés: miért van szükség adalékanyagokra, amikor a korábbi idők kenyere ezek nélkül is ízletes, tápláló és egészséges volt? A gabona három részből áll: csíra, fehér liszttest és héj. A gabonamag tökéletes tápegész, minden fontos anyag megtalálható benne: fehérje, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok, olajok, enzimek. A feldolgozás során keletkezett finomliszt azonban szinte teljesen a liszttestből származik, ami csak fehérjéket és szénhidrátot tartalmaz. A többi fontos anyag a héj alatt (cellulóz, élelmi rost, vitaminok), illetve a csírában (cukor, zsír, ásványi anyag) található, és a finomítás során elveszik.

A teljes kiőrlésű lisztből (mely tartalmazza a héj és a csíra fontos anyagait is) készült kenyér élelmi rostokban gazdag, amelyek elősegítik az emésztést, csökkenthetik a zsír koleszterinszintjét. Található benne B1-vitamin, amely a szénhidrátok anyagcseréjében tölt be fontos szerepet. A pantoténsav hozzájárul a zsírsavak és szénhidrátok lebontásához, az idegrendszer egészséges működéséhez. A teljes kiőrlésű lisztben az ásványi anyagok közül megtalálható a magnézium, amelyre a jól működő fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcseréhez van szükség, s amely az ideg- és izomműködést is szabályozza. A réz, a mangán, a króm és a szelén pedig olyan fontos nyomelemek, amelyeknek szintén kiemelkedő szerepük van az emberi szervezet működésében.

Az igazán jó kenyér megfelelő íz- és aromaanyagainak eléréséhez megfelelő hosszúságú technológiai időre van szükség. A jó ízhez emellett hozzájárul a héjon található pörzsanyag is. Nem a nagy térfogat az egyetlen minőségi tényező, amire oda kell figyelnünk a kenyér vásárlásakor, sőt, a teljes kiőrlésű lisztből készült, rostanyagokban gazdag termékek kisebbek, tömörebbek.

A fentebb leírtak mind azt bizonyítják, hogy mindennapi kenyerünk valóban az egyik legfontosabb táplálékunk, nemhiába nevezik máig is egyes területeken a gabonát életnek. A kenyér táplálkozásban betöltött fontos szerepére utal emellett az a számos szólás is, amelyet nap mint nap használunk: kenyérre lehet kenni, megette kenyere javát, kenyeres pajtás, kenyéradó gazda. S a keresztény-zsidó kultúrkörben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Krisztus által a kenyér nem csak testi, hanem egyben lelki táplálékunkká is vált.

Bármennyire változnak is tehát táplálkozási szokásaink, a kenyér fontos szerepéről nem szabad megfeledkeznünk. Hiszen ez a táplálék a legfontosabb szénhidrát forrásunk, emellett olcsó, könnyen hozzáférhető és ízletes is. Lényeges azonban, hogy milyen kenyeret fogyasztunk, ezért a vásárláskor érdemes odafigyelni a megfelelő kenyér kiválasztására.